Persze, persze, most mindenkiben előjöhet a gondolat, hogy jól van az úgy ahogy elénk teszik a készítők a programot. Van ebben is igazság, hiszen nyilván oka van mindennek ami az elrendezést illeti.
Szóval nyilván keressük a miérteket, hogy miért is kellene nekünk egy saját szájízre formált Photoshop kezelőfelület. Két jó választ tudunk erre a kérdésre adni, az első az, hogy miért ne ha úgy is adott hozzá minden lehetőség és nem telik többe pár percnél. A másik válasz egy picivel összetettebb, de próbálom azért minél egyszerűbben leírni.
Fogjunk egy példát, talán így lesz a legkönnyebb. Alapjáraton nincs navigátor ablakunk megnyitva, szóval tegyük fel, hogy mondjuk 600%-os nagyításban vagyunk egy képen a bal alsó sarkát nézve, itt jön a bökkenő ha a jobb felső sarkába akarunk menni. Sok opció létezik arra, hogy hogyan oldjuk meg ezt a problémát, talán az egyik legkézenfekvőbb ha visszaveszünk a nagyításból, majd a kívánt területre újra nagyítunk. Ez mindaddig szép és jó, amíg nem csináltuk meg 6000-szer egymás után. Egy idő után már nagyon monoton tud lenni. Szóval akár választhatunk a görgetés és csúszkák között, vagy a kék eszköz mellett is dönthetünk amivel nem a rétegen lévő dolgokat tudjuk mozgatni, hanem a képünkön tudunk navigálni. Vagy egészen egyszerűen felkapcsoljuk a navigátor fület, ahol mindig látni fogjuk az egész képet akárhányszoros nagyításban is vagyunk. Ahova klikkelsz a nézet is oda fog esni.
Itt kitűnően látható, hogy a navigátoron belül azt a részt tudod mozgatni amit a piros keretben látsz. És ez a piros keret mutatja meg neked, hogy a főképernyőn (vagyis a munkaterületen) te mit látsz nagyban. Nagyon hasznos kis eszköz az egyszer biztos. Mindenképpen ajánljuk a használatát.
És egy lista amit semmiképpen sem ajánlunk kihagyni a kihelyezett panelek közül:
1 oszlop és 3 sor:
1. sor: Előzmény, Szín, Színtár
2. sor: Tulajdonságok, Navigátor, Korrekciók
3. sor: Rétegek, Görbék, Csatornák
Külön álló menük: Ecsetek, Ecsetkészlet, Bekezdés, Karakter
Ugye már érzed, hogy egyre jobban köréd épül az egész rendszer? 🙂
Szia Bertold!
4:23-nál beszélsz egy sablonról, ami az eszközöket tartalmazza, azonban a bónusz letöltések anyagban nincs benne. (Eszkoztar_sablon)
Kérlek segíts!
Köszi
Ildi
Szia Ildikó! Sajna ez már nincs meg, az évek alatt a sok fájl költöztetés közben elkallódhatott. Nincs neki túl nagy jelentősége, minimális könnyítés. Ha megállítod pár pillanatra a videót a megfelelő részeknél, be tudod úgy rendezni az eszközöket ahogy én használom. De egyébként ez majdnem pont ugyanaz mint ahogy a program is bedobja alapból. 🙂
Üdv,
Berti
Szia!
Akkor ez csupán az eszközök elrendezését segítette? Mert akkor azzal kapcsolatban nincs hiányérzetem. Azt gondoltam, hogy plusz eszközöket is be tudok hívni vele.
Köszi
Ildi
Abszolút 🙂 csak eszköz elrendezés.
Sőt, abból is inkább csak szem elől elvétel.
Nincs benne új eszköz!
Köszi,
Berti