Üdv a Közösségi Média csomagban! Gratulálok a döntésedhez, őszintén hiszem, hogy sokat tanulhatsz majd ebből a csomagból!

Nem untatlak hosszú bevezetővel, de ezeket kérlek mindenképpen olvasd el:

Fontos!!!

Ha MÉG nem vagy tisztában a Photoshop alapjaival, akkor ez az anyag EGYELŐRE nem neked szól. Kérlek tanulmányozd át a VHM – Alap csomagban kapott videókat, és tanuld meg belőlük a program alapjait, aztán térj vissza ide! 🙂

Néhány anyag során egy fiktív cég (Kékbanán Kft. – Kékbanán majomeledel bolt) szükséges grafikáit fogom elkészíteni, néhányban pedig saját képekkel, vagy független példákkal fogunk dolgozni.

Minden anyag kvázi 3 részre van bontva – még akkor is ha ezt elfelejtem megemlíteni a videókban.

Az összes grafikát elkészítem alap, haladó és fullextrás kivitelben. Rajtad áll, hogy melyik fokozatod választod. Egy tipp: nem minden grafikát muszáj a végletekig kihegyezned, az általam “alapnak” említett grafikák is kitűnőek lesznek a magyar KKV piacon!

A tananyagokhoz szükséges képi anyagokat és sablonokat ide kattintva tudod letölteni!

Ajánlom, hogy…

Minden részt próbálj meg egy az egyben lemásolni, ugyanazokkal a grafikákkal, amivel én dolgoztam.
Haladó alternatíva: az aktuális anyag megtekintése után készítsd el ugyanazt a képet a saját vállalkozásodra hangolva!

Napi 2, de maximum 3 részt ajánlok. Ne feledd! Egy anyagot nem csak megnézni, de megvalósítani is tudnod kell.

Bár ha ügyes vagy, a későbbiekben pár pillanat alatt is képes leszel szuper jó grafikákat készíteni, de a tanulói időszak nem ilyen. Kérlek szánj elég időt a tanulásra mielőtt “nekiállsz egyedül” a grafika készítésnek. El jön ez az idő is. Türelem!

Facebook csoportunk:

Ha még nem vagy tagja a csoportunknak, kérlek AZONNAL jelentkezz, ezen a linken: www.facebook.com/groups/106379039814430

Itt bármikor kérdezhetsz a tananyagokkal kapcsolatban, inspirációt gyűjthetsz, és azt is kérheted, hogy véleményezzük az elkészült alkotásaidat!

Ha maradt még kérdésed nyugodtan tedd fel, és az egyik klasszikusommal zárom ezt a cikket:

Köszönöm szépen a figyelmet, találkozunk a következő részben. DE! Addig is jó munkát kívánok a Photoshophoz. Szia!

( Elég sokat fogod még hallani 😉 )